• Követhetsz itt is

Budapest

Kalpagos Szabó Ágnes

Amikor 14 évvel ezelőtt olasz nyelvtanári képzésre jelentkeztem Szegeden, nem a tanítás volt a fő motivációm. Olaszul akartam élni, beszélni, gondolkodni, átérezni a Dolce Vitát, hangosan és hadonászva vitatkozni, ahogy azt az olaszok teszik és amibe betekintést is nyertem az olaszországi munkáim során. Ugyanezt - immár 4 év főiskola és 10 év tanítási tapasztalat után – szeretném átadni neked, leendő diákomnak, hogy ne csak a könyvből ismerd meg az olasz nyelvet. Ennek érdekében rengeteg életszerű anyagot használunk, mint filmnézés, dalszövegek, reklámok.

Kurucz Flóra

Brazíliában tanultam meg a portugál nyelvet. Erre alapozva sajátítottam el a portugál portugált és a spanyolt, melyekből megszereztem nyelvvizsgáimat. A beszéd központú tanulásban hiszek leginkább, a nyelvtanulás célja a jó kommunikáció. Játékos, változatos óráim alatt igyeszem úgy tanítani, hogy a tanuló egyszer csak arra legyen figyelmes, bármiről eltudunk beszélgetni. Innentől pedig már lehet tökéletesíteni, bővíteni, csiszolni az ismereteket. Kisgyerekektől idős tanulókig rendelkezem tapasztalatokkal.

Erdi-Krausz Erika

Nyelvóráim beszédcentrikusak, mindig naprakész témákat dolgozunk fel akár hétköznapi, akár üzleti témakörben. Vállalok nyelvizzsga felkészítést, nyelvtani rendszerezést, beszélgetős órákat már több, mint tíz éves tapasztalattal.
Gyere, ha most kezdenél új nyelvet tanulni, vagy ha már sokadszor kezded újra!

Siető Lili svéd nyelvtanár

Svéd magánoktatást vállalok, kezdő szinttől haladó szintig. Az ELTE skandinavisztika, azon belül svéd szakán diplomáztam 2012-ben. Tanultam, majd később dolgoztam is Svédországban. 2007 óta fogadok magántanítványokat svéd nyelvből. Óráimat mindig az adott tanítvány igényeihez igazítom. Egy fő esetén 60 perc 5000 FT-ba kerül, de tarthatunk 90 perces órát is, rugalmas vagyok. Egy órán max. 2 fős csoportot vállalok, ebben az esetben fejenként 4000 Ft-ra módosul az ár. Az órák helyszínét tekintve szintén rugalmas vagyok.

Miszlai Eva

Angol nyelvtanárként segítek abban, hogy gyorsan fel tudj készülni a nyelvvizsgára,legyen az középfokú, vagy szakmai felső,esetleg a kétszintű angol érettségivel vagy hadi lábon?Egyeni nyelvtanfolyam keretében átnézzük a hiányosságokat,fordításokat gyakorolunk,sokat beszélgetünk különféle érdekes témákról,teszteket töltünk ki,valamint fogalmazásokat írunk,ezzel is növeleve a szókincsedet.Ha netán külföldre mennél dolgozni,vagy munkádhoz kell az angol nyelvtudás szivesen segítek az állásinterjúra való felkészülésben is.

Julia Szigeti

Szigeti Júlia vagyok. Több év külföldi élet- és tanítási tapasztalattal rendelkezem. Az angol felsőfokú nyelvvizsga után az Egyesült Királyságban tanultam és fejlesztettem tovább tudásomat, ezt követően pedig Kínában tanítottam egy évig. Hazatérésem után folytattam a nyelvtanítást, illetve azóta fordítóként és tolmácsként is dolgozom.

Egyedi módszereimmel könnyedén, gyorsan és szórakozva sajátíthatja el bárki az angol nyelvet. A sikeres eredmény garantált!
Akár kezdő, akár középhaladó, szívesen fogadok bárkit!

Boros Csaba

Megtanítalak folyékonyan beszélni, helyesen írni-olvasni angolul! Az alapoktól egészen a szókincsfejlesztő órákig számíthatsz rám! Alap-közép-és felsőfokú nyelvvizsgára is felkészítek.

Díjazás: 2000 Ft/óra, 2500 Ft/másfél óra
Minden harmadik óra ingyenes!

Feliratkozás Budapest csatornájára